A régi Kispest - egy előváros képeslapokon

A honlap célja egy minél teljesebb gyűjtemény keretein belül bemutatni Budapest peremkerületének történetét, mindennapjait. A megújult honlap új címe: kispest.weebly.com.

Kispesti képeslapok
1906-1920

 

A megújult honlap a kispest.weebly.com címen várja az érdeklődőket!


Az 1906 és 1920 közötti, már osztott hátoldalú képeslapok sorozatonként, azok keltezési - ennek hiányában körülbelüli keletkezési - idejük szerint, egymást követően szerepelnek a honlapon. (A minél pontosabb datálásnál többségében az egyes sorozatok lapjainak a legkorábbi ismert keltezése a mérvadó.) Az egyedi fotólapok szintén keltezésük alapján foglalnak helyet a sorban. A kiadók szerinti csoportosítás "A képeslapok jegyzéke" fülön belül, a tételes felsorolás után található.

 

 kispest_78.jpg

13. kép: Üllői út és Hunyadi utca sarok, Piac tér (1907).

Az ilyen és ehhez hasonló szecessziós keretek kedvelt eszközei voltak a kor fotósainak egy-egy egyedi megrendelés esetén. Noha a keret arra sarkallná a küldőt, hogy üzenet írására az elöl kihagyott helyet használja fel a jól megszokott módon, azonban ezt már osztott hátoldallal készítették. A szövegből kiderül, hogy a bútorboltot és Koller János üzletét 1907 virágvasárnapja (vagyis március 24.) előtt nem sokkal kapták lencsevégre.

 

kispest_21.jpg

14. kép: Sárkány utca, a mai Ady Endre út (1907).

A sarki vegyeskereskedés ekkor már bizonyosan létezett,  "LISZTRAKTÁR", "SZESZESITALOK" felirtokkal tarkítva. Ezek közül az utóbbi az, ami még ma is a profil részét képezi, ugyanis Ady Pub néven ma is megtaláljuk ezt a házat.

 

kispest_24.jpg

15. kép: Fő utca üzletekkel (1907-1909).

Balra Kozma Lajos mészáros és hentes nem is olyan kis boltját láthatjuk, vele szemben egy - vélhetően - vegyeskereskedéssel. A lap hátuljából kiderül, hogy nagyjából akkor készült, mint a 14. számú, azonban a betűtípus elárulja számunkra, hogy ez már minden bizonnyal egy második "eresztés" szépen megmaradt darabja.

 

kispest_17.jpg

16. kép: Fő utcai fasor, a végén a katolikus templommal (1908).

 Az utcakép az idő múlásával nem maradt ennyire zöld, de mindvégig - és mindmáig - fontos és meghatározó Kispest számára.

 

kispest_71.jpg

17. kép: Erzsébet tér villamossal és megállóval (1909).

A téren játszó gyerekek, a villamosra várók még így, az elmosódott színezés ellenére is nagyon életszerűen tükrözik a Sárkány utca hangulatát. Hirsch J. könyvkötő egy teljes, meglehetősen korai kispesti sorozatot adott ki, melynek fő jellegzetessége a jó minőségű papír és a gazdag színezés.

 

kispest_69.jpg

18. kép: Hofherr Mátyás és Schrantz János gépgyára (1910).

Az 1900-as felépítésű komplexum komoly tényezőjévé vált a térség gépgyártásának. Ennek következtében nyílt lehetősége Hofherr Mátyásnak, hogy az idővel már általa vezetett Clayton-Shuttleworth Co-t egybeolvassza a kispesti telephelyű cégével. Az idősebbik Hofherr-testvér idővel öccsének, Albertnek adta át a vállalkozás vezetését, s így ő (Albert) lett a gyár utcájának későbbi névadója is.

 

kispest_72.jpg

18/b. kép: A lap hátoldala.

A feladó - sejthetően egy gáláns hódoló - gyorsírással írta le üzenetét Szépreményű Lassú Gizike számára, mely tényben önmagában fellelhető némi bájos irónia.

 

kispest_68.jpg

19. kép: Üllői út, baloldalt a Takarékpénztár épülete (1913).

A Takarékpénztár aljában levő éttermet, illetve kávéházat ekkor már nem a korábban megemlített Herczog Ferenc, hanem a később virilista Stefány Ede vendégős üzemeltette. Folytatta elődje mozgóképvetítési hagyományát, és rendszeres előadásaival szórakoztatta a nagyérdeműt.

 

kispest_70.jpg

20. kép: Az Önkéntes Tűzoltó Testület tornya (1914).

Maga a torony 1897-től 1916-ig állt, bár "élete alkonyán" inkább csak mint a község büszkesége, köszönhetően a lényegesen hatékonyabb telefonnak.

 

 kispest_23.jpg

21. kép: Rózsa utca, jobbra Szabó Imre üzletével (1910).

Ez az utcakép meglehetősen jellemző a korabeli Kispestre, az ekkor már átadott, de a még javában épülő Wekerlére szintúgy: széles földutak, oldalt házak, de csak hézagosan, és látótávolságon belül egy-egy kis boltocska.

 

kispest_22.jpg

22. kép: Báthory és Herrich utca,
Pasold Ferenc vendéglője (kb. 1910)

Nem tudni, hány generáción át maradt a család birtokában az étterem, mindenesetre az idősebb Pasold továbbörökítette a vállalkozást a fiára.

 

kispest_57.jpg

23. kép: Wekerletelep határa, Sárkány utca (1910).

A frissen átadott állami munkástelep itt "találkozott" a régi Kispesttel. Baloldalt középen még láthatóak az útépítési stb. munkálatok. A Magyar Fénynyomdai Részvénytársaság több igényes, jó minőségű és szép felvételekből álló sorozattal kedveskedett az akkori városvezetésnek (és a későbbi gyűjtőknek egyaránt).

 

kispest_58.jpg

24. kép: Szabó István újonnan nyitott kereskedése (1912).

Hiába nincs még az eredeti tervek és telekfelosztás alapján minden telekhely beépítve, a későbbi wekerletelepi arculat hiánytalanul látható. Szerencsénkre ez az, ami ma is fogadja az arra járókat.

 

kispest_62.jpg

25. kép: Az I. számú elemi iskola (1911-1912).

 

kispest_64.jpg

26. kép: A III. számú elemi iskola a Hungária úttal (1911-1912).

 

kispest_65.jpg

27. kép: A Thököly út, Péter utca és Szent István körút kereszteződése (1911-1912).

 

kispest_63.jpg

28. kép: A II. számú elemi iskola (1911-1912).

 

 kispest_18.jpg

29. kép: Kispest látképe (1911).

 

kispest_15.jpg

30. kép: Kispest látképe (1911-1912).

 

kispest_20.jpg


30/b. kép: Az izraelita templom (1911-1912).

 

kispest_66.jpg

. kép: Templom tér, a Sárkány és a Fő utcák találkozása.

 

 

 

kispest_43.jpg

. kép: Üllői út, a Takarékpénztár épülete, Stefány Ede kávéháza (1912).

 

kispest_44.jpg

. kép: Fő utca, Kaszinó (1913).

 

 

 

kispest_61.jpg

. kép: A "Wekerle" felülről, orvosi lakás (1912).

Ez a lap a Magyar Fénynyomdai Részvénytársaság egy másik sorozatának része, tényleg csak leheletnyivel későbbről. A mérnöki precizitással, gondosan megtervezett alaprajzáról is ismert Wekerletelepnek pont a precíz és megtervezett oldalát nem lehet rendesen kivenni ebből a kissé ferdén álló felvételből.

 

 kispest_81.jpg

. kép: A kávés Heilich-család kereskedése (1913).

 

kispest_16.jpg

. kép: Flóra Mozgószínház, közvetlenül megépítése után (1913).

 

kispest_55.jpg

. kép: A katolikus templom (1913).

 

kispest_52.jpg

. kép: Kossuth tér, sarkán Füredi Miksa nagyáruházával (1914).

 

kispest_50.jpg

. kép: Sárkány utca, balra a Rendőrkapitányság épületével (1914).

 

kispest_51.jpg

/b. kép: a lapot már az I. világháborúban postázták.

 

kispest_56.jpg

. kép: Állami polgári fiúiskola a Kossuth tér mögött (1915).

 

kispest_47.jpg

. kép: Üllői út, a Kossuth tér egyik sarka (1916).

 

kispest_48.jpg

/b. kép: Füredi Miksa és mások üzletei.

 

kispest_49.jpg

. kép: A Takarékpénztár épülete (1916).

 

kispest_54.jpg

. kép: Wekerletelep, Thököly utca (1916).

 

kispest_38.jpg

. kép: A K. A. C. soprttelepe (1912-1913).

 

kispest_39.jpg

. kép: (1912-1913).

 

kispest_40.jpg


. kép: A sporttelep teniszpályái (1912-1913).

 

kispest_41.jpg

. kép (1912-1913).

 

kispest_73.jpg

. kép: Flóra mozgó (1914).

 

kispest_74.jpg

/b. kép.

 

kispest_77.jpg

. kép: Potaschek Ferenc Magyar Király Szállója, étterem (1914).

 

kispest_25.jpg

. kép: Kispesti Textilgyár (1914).

 

kispest_59.jpg

. kép: Wekerletelep, utcarészlet üzlettel (1914-1917).

 

kispest_60.jpg

. kép: Wekerletelep, iskola - még számozás nélkül (1917).

 

kispest_67.jpg

. kép (1914).

 

kispest_31.jpg

. kép (1917).

 

kispest_32.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_33.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_34.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_35.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_42.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_36.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_37.jpg

. kép (1914-1917).

 

kispest_83.jpg

. kép (1915-1918).

 

kispest_29.jpg

. kép (1916).

 

kispest_80.jpg

. kép (1916-1918).

 

kispest_171.jpg

. kép (1917-1923).

 

kispest_174.jpg

. kép (1917-1923).

 

kispest_26.jpg

. kép (1918).

 

kispest_76.jpg

. kép (1918).

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 27
Havi: 337
Össz.: 48 395

Látogatottság növelés
Oldal: Kispesti képeslapok 1906-1920
A régi Kispest - egy előváros képeslapokon - © 2008 - 2024 - kispest.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »