Kispest 1950 előtti története

 

A megújult honlap a kispest.weebly.com címen várja az érdeklődőket!

 

Szentlőrinc. Az Anjou-korban királynéi birtok, majd Mátyás király kedvenc vadászterülete. A török érát követően azonban már csak mocsaras, lápos, nagyrészt terméketlen földterület. Hogyan válhatott mégis a 7000 holdnyi pusztából mindössze 1300-on fekvő Kispest a pestkörnyéki lakosság kulturális életének és szórakoztatásának egyik központjává? Bizonyára sokak felkapják a fejüket erre a kérdésben rejlő kijelentésre, mindenesetre nem ok nélkül állítom, hogy így volt.

 

Egzakt válasz a feltett kérdésre nincs, helyette számos adat, az ezekből levonható - és közel sem légbőlkapott - következtetések indokolják: Kispest történelme több figyelmet, több mikrotörténeti kutatást érdemel. Ennek az oldalnak nem célja ugyan a felvetett kérdéskörre fókuszálni, de a középpontjában álló képek, az azok által elmesélt világ talán egyfajta feleletként szolgálhat rá.

 

 

 

A kezdetek

 

A XVII. században Lőrinc-puszta Kurthy Vámossy István birtokába került, ezt követően a töröktől visszafoglalt országrészek birtokviszonyainak rendezésekor 1723-ban pedig Grassalkovich Antal kezébe. Halála után fia, a később hercegi rangú Antal nevéhez fűződik egy érdekes anekdota, amikor is I. Ferenc császár, III. Frigyes Vilmos porosz király és I. Sándor orosz cár vendégeskedett a Grassalkovich-birtokon (forrás: Lónyai Menyhért (szerk.): Kispest, Pesztszentlőrinc, Pestszentimre. Budapest, 1937, A Magyar Városok Monografiája Kiadóhivatala):

 

"Ennek az ünnepségnek utolsó pontja volt a >vénasszonyok< versenyfutása. Mayerffí Ferenc összeszedett a megyében huszonöt olyan anyókát, kinek mindegyike keresztlevéllel igazolta, hogy legalább százévet élt. A Gloriett előtt fenyőfa volt felállítva, amelyre huszonöt darab jutalomtárgy volt felaggatva: cifra ködmön, vatmolszoknya, rózsakendő, piroscsizma stb. Ezek közül a beérkezés sorrendje szerint választhattak az öreg anyókák. Az öregasszonyokat a fenyőfától százlépésre állították fel és pisztolydurranásra kezdődött a vénasszonyok futtatása. Mondjuk talán mászásnak, mert ezen, az emberikor végső határát is túlélő töpörödött anyókák bizony csak tipegtek a cél felé, bár a sietség akarata valamennyiökön látható volt, míg végre az első, majd a második és a többiek is beérkeztek.

 

A fejedelmek kedélyének derültsége másodpercről-másodpercre fokozódott, végre a különben mogorva és méltóságteljes muszka cár is hahotában tört ki, ugyanis az elsőnek beérkezett anyóka válogatni kezdett a jutalomtárgyakban, az érdekelte, hogy melyik értékesebb, mert csak egy tárgyra tarthatott igényt. Míg a tárgyakat műértőleg becsülgette, mellé tipegett a második, majd a harmadik, tizedik és a huszonötödik és ekkor már valamennyi a cifra ködmön ujját fogdosta, magának vitatta. Megindult előbb a szóharc, majd valami enyhe szellő érintette az öreg gyerekeket és egymással civódva a ködmönön, a fejedelmek előtt hemperegtek a földön. Azonban jutalomtárgyakat még ekkor sem választottak mikor már a fejedelmi vendégek fogataikon messze távoztak. Ezek a történelmi tények Kispest határához fűződnek."

 

Azonban a család a XIX. század közepére férfiágon kihalt. Ekkor Sina György levantei kereskedő tulajdonává lett, ezt követően pedig fiiáé, Sina Simoné. Az új tulajdonos hamar felélte a föld minden hasznát, majd a területet a belga Banque de Credit Foncière et Industrielle-nek adta el, amely busás hasznot remélt a befektetésből. A "busás" része az üzletnek elmaradt: a Belgiumban jó termést hozó gabonákkal próbálták meg bevetni a földet (importált szibériai zab, mamuth-árpa, Viktória-búza), de mind hiába. A meglehetősen terméketlen terület felparcellázása után borsosnak közel sem nevezhető összegekért vásárolt területet pl. Herrich Károly mérnök (aki a sakktáblaszerű településhálózatot dolgozta ki), Lónyay menyhért későbbi miniszterelnök (aki kezdetben egyedüliként rendelkezett italmérési joggal) és még jó néhány bátor vállalkozó. Nem csoda, hogy hamar virágzásnak indult a térség.

 

 

 

Az önállósodás útján

 

Az 1869-es területfeosztási iratokban még Colonie Klein Pest néven létrejövő Kispest 1871-től ideiglenes szervezésű kisközségként (ezt a vármegye is alig vette még tudomásul), majd egy valóban hivatalos megalakulást követően, 1873. július 20-tól állandó községi státusszal vált egyre koncentráltabb és szervezettebb településsé. 1874-ben Pusztaszentlőrincet - Vecséstől elszakadva - a nagyközséggé lett Kispesthez csatolták. A fejlődés ígéretes volt - Galgóczy Károly így írt 1877-ben Kispestről: "Az épitési modor általában városias, csinos [...] a Budapest körül a pesti határon kivül mostanában keletkezett uj telepek közül a legsikeresebbnek mutatkozott."

 

1888-ban már saját fürdője lett a helybéli lakosságnak, noha ez mindösszesen két fakádból és az udvaron, szabad ég alatt használt vízforraló bográcsból állt. Érthető okokból kifolyólag hamar igény mutatkozott egy kissé modernebb, többeket kiszolgálni képes "jogutód". A kispesti Takarékpénztár 1892-ben nyitotta meg kapuit mint a Soroksár-Haraszti-Taksonyi Takarékpénztár kihelyezett fiókja, reflektálva az általuk nyújtott szolgálgatások szükségességére. Az elő-előforduló tűzesetekből tanulva építették fel a községháza udvarán 1897-ben a tűzjelző tornyot, mely szűk húsz esztendőn át - kezdetben - szolgálta a községet, emellett - és a telefonos összeköttetés okán, mely idővel szükségtelenné tette a tornyot, egyre inkább csak mint - a település díszeként funkcionált.

 

A község összetartó erejét mutatja, hogy pillanatok alatt temérdek tagot tudhatott magáénak az a szoborbizottság, amely Kossuth Lajos 1802-es születésének centenáriumát ünneplendő, pénzgyűjtésbe fogott, s jókora összeggel bízta meg Hybl Józsefet, hogy készítse el a helység Kossuth-szobrát (a bizottság kezdetben csak 500, majd öt éven át évenkénti 1000 koronát szavazott meg e célra). A "leleplezésre" csak 1911-ben kerülhetett sor, de a mai Kossuth téren látható szobor még így is korainak mondható.

 

 

 

"A Wekerle"

 

Ugyanebben az időben egy jóval nagyobb volumenű vállalkozás is helyet kapott Kispesten. 1908-ban még csak pályázatot írtak ki a leendő állami munkástelep terveire s különböző lakásszámú épületekre, de a következő évben a már elkészült otthonokba be is költözhettek az új lakók. A nyertes pályamunka Fleischl Róberté és Palóczi Antalé volt, azonban a harmadik helyezett Schodits-Éberling páros szintén meghatározó a telep arculatában (pl. a Rendőrkapitányság épülete, a Fő tér 4. számú háza). Kós Károly neve méltán merül föl a ma már róla elnevezett tér kapcsán, ahol a Kapuépítmény és a 2-3. számú épületek valóban az ő tervei alapján épültek meg.

 

A háború okozta fennakadások miatt a tényleges befejezés sokat váratott magára. A húszas évek második felére, hellyel-közzel a kezdeti terveknek megfelelően - (jó)néhány ötletről, önálló épületről lemondva ugyan - véget értek a ma látható, 472000 négyszögölet kitevő területű Wekerletelep építési munkálatai. 1928-ban egy kispesti kivitelező, Kassai Ferenc befejezte a református templom utolsó simításait, s ez év őszén átadhatták a Benedicty Sándor tervei alapján elkészült impozáns épületet.

 

1930-ban szintén átadásra került a Heintz Béla által tervezett, de korábban nem a Fő térre tervezett, így nem az eredeti koncepció szerint megépített katolikus templom, mintegy pontot téve egy két évtizedig tartó mondat végére. A mészhomoktégla-gyárat, melyet a hatalmas téglamennyiséget igénylő munkálatok miatt létesítettek egykoron, 1931-ben még források útján "láthatjuk" működni; ezt követően bonthatták le.

 

A helyi lakosság korábban mutatott összetartása idővel kettészakadni látszott: "a legutóbbi statisztika szerint a 65.000 lakósból [ti. 1937-es idézet] csak 39.000 él >kispesti< életet, míg a többi, Wekerle-telepi lakós alig vesz részt Kispest társadalmi megmozdulásaiban, kereskedelmi és ipari életében." Azt, hogy az idézetet mennyire olvashatjuk objektív tudósításként, persze nehéz eldönteni.

 

A wekerlei arculat azonban bizonyosan ugyanaz maradt, mint ahogy ma is ismerhetjük. Egy-egy belövést leszámítva a második világháború nem okozott nagy kárt a telep házaiban, így az viszonylagos épségben átvészelte ezt az időszakot.

 

 

 

A rendezett tanácsú város

 

Az 1922-ben városi rangra emelkedett Kispestet 1923 szeptemberében, "ötvenéves korában" az ország elöljáróságai is felköszöntötték. Ezen alkalomból egy, a helyi ipart és kereskedelmet bemutató kiállításban gyönyörködhettek a meghívottak, s volt is mire visszaemlékezni: a milleniumi földalatti vasút szigetelési munkálatait végző Biehn-féle kátránygyár, a mezőgazdasági gépgyártásban idővel egész Európában meghatározó Hofherr-Schranz-Clayton-Shuttleworth gépgyár, a Hungaria Jacquard Szövőgyár, a Lipták Acél- és Vasszerkezeti Gyár, a Teudloff-Dittrich-gyár, a Finommechanikai Művek, a Gránit Csiszolókorong és Kályhagyár. Nagy részük már ekkor szerepelhetett a tablókon mint a város büszkeségei. A lista pedig közel sem teljes.

 

A gazdasági világválság természetesen itt is kifejtette hatását, aminek következtében számos kisvállalkozó volt kénytelen felhagyni korábbi tevékenységével, és a nagy, még mindig működő gyárak falain belül is komoly leépítésekre került sor. A városvezetés a 30-as évek közepétől kezd ismét magára találni, amire jó példa az 1935-ben megépített Royal mozgófilmszínház, az 1936-ban felépített, a közegészségügyben lényeges előrelépést jelentő Közvágóhíd és az 1937-ben továbbfejlesztett könyvtár.

 

Az első légitámadásra Kispesten 1942 szeptemberében került sor, 1944. április 3-án pedig az első szőnyegbombázásra. 1945. január 9-ével értek véget Kispest háborús napjai. Az üzemeket 1948. március 26-án államosították.

 

 

 

A lakosság a számok tükrében

 

Az alig hat esztendős település már ezer lelket számlált. Az első, Kispesttel mint újonnan alapított helységgel foglalkozó munka, Galgóczy Károly 1877-es összeírása szerint "a lakosság mindenféle kézmivesböl, majorosokbol, tehenészekböl, fuvarosokbol, kertészekböl, munkásokbol, napszámosokbol és kisebb vállalkozókbol áll, a kiknek nagy részök a fővárossal, azután Kőbácsával közlekedik és dolgozik". 1890-re a község lélekszáma elérte a négy és félezret, a századfordulóra a tizenötezret is meghaladta. Noha még Pestszentlőrinccel (mely ekkor Kispest külkerülete) együtt értendő ez a szám, annak 1909-es leválását követően, 1910-ben a 30212, 1920-ban az 51064 fős lakosság által mutatott növekedés jól mutatja a benépesedés gyorsaságát, s önmagáért beszél.

 

Az írni és olvasni tudók aránya a századfordulós 81,4%-hoz képest harminc év alatt 96,5%-ra nőtt, amikor is a kispestiek 2300 nyolcosztályos középiskolai és 1100 hatosztályos végzettségű lakossal Újpestet, Budapest legnagyobb lélekszámú szomszédos - ekkor már - városát is megelőzik, a több mint hatszáz, főiskolát végzett polgárral pedig a másodikok a nagy-budapesti térség települései között.

 

A Kádár-éra alatt íródott 100 éves Kispest című kötetben kissé túlzó az iparban dolgozók 1930-ra vonatkoztatott 53,8%-os aránya, egy 1930-as Statisztikai Közlemények-kiadvány által 37,8%-ra "korrigált" arány is rendkívül magas. Ezekből a számokból és a nagy lélekszámbeli növekedési rátából mind a mindennapi életvitel, mind a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek, igények kapcsán már körvonalazódhat bennünk egy társadalmi összkép. Természetesen a kérdés ennél lényegesen összetettebb, de kiindulási pontnak nem a "legördögtőlvalóbb".

 

 

 

Összegzés

 

Végezetül mindaz a rengeteg érv, ami korábban bő egy évszázad alatt elhangzott Nagy-Budapest ellen és mellett, merőben más fényben tűnt fel - vagy inkább került terítékre - 1945-öt követően. Így vált egyszerre Kispest is Budapest részévé 1950. január 1-jével. 1945 temérdek oknál fogva fordulópont az emberiség jelenkori történelmében, nem kevésbé Kispestében, az 1950-es fővároshoz csatolása miatt mégis ez utóbbit tekintem a helyi társadalmi, kulturális és szellemi élet szempontjából meghatározóbb választóvonalnak.

Oldal: Kispest története
A régi Kispest - egy előváros képeslapokon - © 2008 - 2024 - kispest.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat