A régi Kispest - egy előváros képeslapokon

A honlap célja egy minél teljesebb gyűjtemény keretein belül bemutatni Budapest peremkerületének történetét, mindennapjait. A megújult honlap új címe: kispest.weebly.com.

Kispesti képeslapok
1896-1905

 

A megújult honlap a kispest.weebly.com címen várja az érdeklődőket!


Az 1896 és 1905 között kiadott, hosszúcímzéses kispesti lapok postai feladásuk ideje szerint - ennek hiányában körülbelüli keletkezési időpontjuknak megfelelően - szerepelnek a honlapon. A kiadók szerinti csoportosítás "A képeslapok jegyzéke" fülön belül, a tételes felsorolás után található.

 

 

kispest_6.jpg

1. kép: A Takarékpénztár épülete


Ez az épület adott otthont a helység egyik első mozgókép-vetítéseinek (Herczog Ferenc vendéglős, 1906). A németajkú lakosság nagy arányát érzékelteti, hogy a lap üzenete is német nyelven íródott.
Keltezés ideje: 1898.

kispest_3.jpg

2. kép: A Bódy-féle, első kispesti kőszínház


A postázáskor már öt esztendős intézmény az Uránia tudományos előadásainak, több, esetenként állandó mondható vándorszíntársulatnak, mozgóképvetítésnek adott otthont, az első világháborúig szinte töretlen sikerrel (az Üllői út és az Árpád utca sarka).
Keltezés ideje: 1899.

kispest_7.jpg

3. kép: A református templom a Templom téren


A szöveg akár egy korabeli pletykalapként is megállná a helyét:
"Kedves Irmús! Kártyád megkaptam de nem voltam idehaza nem túdtam válaszolni, te kérded tőlem Jenő Húszton van e még én azt sem túdom volt e ott vagy sem így tehát nem túdom a czímét megirni, mert egy csepet sem érdekel túdni hol van. Hát te még most is levelezel vele? Mit szoll ahoz a felesége nem féltékeny a kis bakfis, mi igen jol érezük magúnkat Stefivel sokat járúnk múlatni nincsenek új darabjai különben igen jol érzi magát és azt üzeni hogy te tartozol néki a feleletel azért nem ir, mi is olyan jo múlatást kívánúnk mint nekünk van maradunk tiszteletel csokol Irmád"
Keltezés ideje: 1900.

 

kispest_14.jpg

4. kép: A református templom.

A Templom téren az 1920-as évektől három, tornyos imádságos hely áll, melyek közelsége példaértékű vallási toleranciára vall. Ezen házak közül a reformátusoké épült meg a legkorábban.
Kiadás ideje: 1900 körül.



kispest_2.jpg

5. kép: Az egyetlen ismert,
sokszorosított szecessziós kispesti képeslap

A képek az 1906-ban megjelent Rudolf-emlékalbumban is szerepelnek (1894-95-ben készülhettek). Az emlékalbum a lapon is látható katolikus templom helyetti új plébániatemplom felépítését volt hivatott segíteni, adományokra sarkallva vásárlóit.
Keltezés ideje: 1901.

 

kispest_11.jpg

6. kép: A római katolikus templom

A szerény épületet hamarosan leváltotta a mindmáig álló - és napjainkban renovált - Nagyboldogasszony főplébániáé.
Kiadás ideje: 1901-1903 körül.

 

kispest_12.jpg

7. kép: Kispest egyik legkorábbi látképe képeslapon

Fischof Henrik, a lap kiadója nyomdájával és Üllői úti boltjával több évtizeden át meghatározó szerepet töltött be nemcsak Kispesten, de a szomszédos helységekben egyaránt.
Keltezés ideje: 1902.

 

kispest_10.jpg

8. kép: Az Önkéntes Tűzoltó Testület tornya

A torony a Községháza mögött volt megtalálható, melyet az 1888-ban megalakult testület építtetett. Fennállásuk 50. évfordulójára jubileumi kötetet jelentettek meg.
Keltezés ideje: 1903.

 

kispest_1.jpg

9. kép: Cséry-puszta, nádas

A Szentlőrinc-pusztát később is sokáig önálló egységként kezelő lakosokat, néhány helyi újságot, kiadót leszámítva nem sok helyen találkozhatunk a "Kispest-Szentlőrinc" megnevezéssel. Erre nagyon jó példa ez az egyedi fotólap, H. Károly felvételével.
"Épen szól is a lélekharang..."
Keltezés ideje: 1903.

 

kispest_13.jpg

10. kép: Kispest látképe

Ugyanaz a fotó, ugyanaz a kiadó, mint a 7. képen, de a színnyomatok különbözőségén kívül más még a betűszedés, a feliratok elhelyezése s vele a lap "hangulata". Így lesz egy levelezőlapból, egy képből kettő egy gyűjtő számára.
Kiadás ideje: 1903-1904 körül.

 

kispest_5.jpg

11. kép: A Petőfi utcai állami elemi iskola

A századfordulón épült, "új" elemi iskola mérföldkőnek számít a település közoktatásában.
Keltezés ideje: 1904.

 

kispest_4.jpg

12. kép: A községháza

A képeslapokon remekül követhető, mikor milyen változásokon, átalakításokon ment keresztül az egykori község-, később városháza.
Keltezés ideje: 1905.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 6
Heti: 33
Havi: 169
Össz.: 48 601

Látogatottság növelés
Oldal: Kispesti képeslapok 1896-1905
A régi Kispest - egy előváros képeslapokon - © 2008 - 2024 - kispest.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »